Télikertek
Ha a beltéri lépcső grandiózus látványelem, akkor a télikert maga a látvány. Egy olyan épületrészről van szó, melynek oldalfalai és sok esetben a teteje is üvegezett felületekből áll. A télikert kifejezés onnan ered, hogy a régebbi időkben e helyiségben teleltették a növényeket, ugyanakkor pedig egy kert hatását keltő térben érezhették magukat a lakók az időjárástól függetlenül. A mai modern világban már főként nem a növények teleltetésére használatos, hanem szabályosan a ház legfőbb látványosságává vált a télikert, az itt elhelyezett növények pedig a természetesebb légkör létrehozását szolgálják. Beépített erkély éppúgy lehet télikert, ahogy az épület toldásából, illetve egy különálló kis épület is kialakítható télikertnek.
Télikertek építésére a legalkalmasabb fafajták a lucfenyő, a borovi fenyő, a vörösfenyő és a meranti. Mind a tartószerkezet, mind a nyílászárók anyaga rétegragasztott fából, toldásmentes technológiával készül. A fa alapanyag felületkezelése lehet lazúros vagy fedőmázolás. A télikert tetejét fedheti ugyan zsindely vagy cserép is, de ebben az esetben nem tudjuk átélni azt az élményt, melyet a szobából kémlelt éjszakai égbolt látványa nyújt.
A télikertek a nyílászárók bármelyikét tartalmazhatják, az egyszerű ajtótól és ablaktól a tolóajtós nyílászáróig. A felhasznált elemek hőszigetelési, hangszigetelési és egyébb minőségi jellemzőinél ugyanazok az alapelvek érvényesülnek, melyeket már a nyílászáró típusok leírásánál körüljártunk.
A télikertek kialakításához talán minden más fa lakáselem tervezésénél nagyobb segítséget nyújt a már korábban is említett 3D látványtervezés szolgáltatásunk, mely már rengeteg ügyfelünk számára segített a legmegfelelőbb télikert "megálmodásában". A 3D látványtervezésről bővebben a "Szolgáltatások" menü "3D látványtervezés" pontja alatt olvashat.

×